Bóly Zrt.

A Bóly Zrt. a Bonafarm Mezőgazdasághoz tartozó agrárvállalkozás, melynek sikere a vidék kedvező adottságainak hasznosításán, a magyar mezőgazdasági hagyományok tiszteletben tartásán, a korszerű gazdálkodáson, a technológiai fejlesztéseken, valamint a munkatársaink szakértő és felelősségteljes munkáján alapszik.

~ 610
munkavállaló
16 ezer
hektár szántóföld
180 ezer
értékesített hízósertés
2.900
tejelő tehén

Tevékenysége egészen Habsburg Albrecht főherceg és Montenuovo Alfréd herceg hajdani uradalmáig nyúlik vissza és a Mecsek-Duna-Dráva határolta földbirtok adja a jelenlegi gazdálkodás alapját. Ezek az uradalmak előbb kilenc gazdasággá alakultak, majd 1963-ban a Bólyi Állami Gazdaságba szerveződtek. 1977-ben a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium a Bólyi Állami Gazdaságot Bólyi Mezőgazdasági Kombináttá minősítette. A nagyüzemi gazdálkodásban korábban is stratégiai szerepet betöltő mezőgazdasági vállalkozás 1992-ben a kombinát átalakulásával 100 százalékos állami tulajdonú részvénytársasággá vált.

2004-ben Bólyban egy új időszámítás kezdődött, amikor az ország egyik legnagyobb, legeredményesebb és legismertebb mezőgazdasági nagyüzemét magánbefektetők privatizálták.

Eredményeink a korábban működtetett területi irányítási rendszert felváltó szerteágazó technikai fejlesztések mellett kialakított szervezeti és ágazati struktúrának köszönhetőek, amelyek elősegítik a hatékony, ésszerűbb, jövedelmezőbb gazdálkodást. A mai kor követelményeinek megfelelő agrárgazdálkodás jellemzői a korszerű technológia alkalmazása, a magasabb termésátlagok, a jó minőség és a partneri-, vevői elégedettség biztosítása.

 

Elérhetőségeink

Bóly Zrt.

H-7754 Bóly,
Ady Endre utca 21.
Tel: +36/69-570-000
Fax: +36/69-570-002
E-mail: info@boly.bonafarm.hu

Vezetőség

Ádám János
Vezérigazgató

Ádám János

  • Pick Szeged Zrt., Sole-Mizo Zrt., Fiorács Kft., MCS Vágóhíd Zrt. – Testületi tag
  • Bóly Zrt. – Vezérigazgató (2007-)
  • Dalmand Zrt. – Vezérigazgató (2002-)

János egyetemi tanulmányai végeztével a Kossuth Mezőgazdasági Tsz kaposfői telephelyén gyakornokként helyezkedett el, majd gépesítési ágazatvezetői pozícióban tevékenykedett. 1992-től a  Hubertus Agráripari Rt.-nél műszaki főmérnök volt 10 éven keresztül. Ezt követően érkezett a Dalmand Zrt.-hez, ahol általános vezérigazgató-helyettesként kezdte karrierjét.

Tanulmányok

  • Econovum Akadémia – MBA
  • Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mg.Gépészmérnöki Kar – Okleveles gépészmérnök (1984-1989)

Szakmai érdekképviseleti vagy egyéb szervezetben betöltött pozíció

  • OTP Egészségpénztár – Igazgatósági tag (2015-)
  • Nemzeti Ménesbirtok Zrt. – Igazgatósági tag (2016-)
  • Állatorvostudományi Egyetem Alapítvány – Felügyelőbizottsági tag (2021-)

Díjak, elismerések

  • Címzetes egyetemi docens – Szent István Egyetem (2014)
  • Címzetes egyetemi docens – Kaposvári Egyetem (2015)

Tóthné Fábián Krisztina
Gazdasági igazgató

Tóthné Fábián Krisztina

  • Bóly Zrt. – Gazdasági igazgató (2014-)

Krisztina felsőfokú tanulmányai befejezését követően könyvelőként, majd irodavezetőként helyezkedett el a Mediterrán Tetőcserépgyártó Kft.-nél. 2008-től adatelemzőként tevékenykedett az Elcoteq Kft.-nél 1 évig. A Bóly Zrt.-nél műszak és logisztika kontrollerként kezdte karrierjét, majd 2009-ben mezőgazdasági kontrolling vezetővé lépett elő.

Tanulmányok

  • Pannon Agrártudományi Egyetem – Okleveles Állattenyésztő Agrármérnök (1994-1999)
  • Pénzügyi és Számviteli Főiskola – Szakközgazdász (1997-1999)

Bíró András
Növénytermesztési és műszaki ágazatigazgató

Bíró András

  • Bóly, Dalmand Zrt. – Növénytermesztési és műszaki ágazatigazgató, Halászati, Erdészet, Vadászati ágazat igazgató (2018-)
  • Rem-Bó Kft. – Ügyvezető (2016-)

András egyetemi tanulmányait követően a Szalántai Mezőgazdasági Tsz.-nél sertéstelepi tenyésztésvezetőként tevékenykedett 2 évig, mielőtt megkezdte volna cégcsoportos karrierjét. A Bonafarm Mezőgazdasághoz 2001-ben érkezett: a Bóly Zrt.-nél műszakvezető és törzsállattenyésztő volt 2 éven keresztül, majd 2003-től a csípőteleki és a sátorhelyi telep vezetője lett. Tovább haladva a ranglétrán jelenlegi pozícióját megelőzően 2007-tól szarvasmarha ágazat igazgató volt közel 9 éven át.

Tanulmányok

  • Kolozsvári Agrártudományi Egyetem – Állattenyésztés és Biotechnológiai Kar (1991-1997)

Szakmai érdekképviselet vagy egyéb szervezetben betöltött pozíció

  • Bonafarm Tejtermelő Szervezet Kft. – Ügyvezető (2017-)

Fisli Csaba
Alapanyag beszerzési és logisztikai ágazatigazgató

Fisli Csaba

  • Alapanyag beszerzési és logisztikai ágazatigazgató (2020-)

Csaba felsőfokú tanulmányai után a Hungrana Keményítő-és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft.-nél kezdte karrierjét alapanyag beszerzőként, majd 13 év után alapanyag beszerzési irodavezetővé lépett elő. 4 évig látta el ezt a pozíciót, majd tovább haladva a ranglétrán alapanyag ellátási vezető lett. Újabb 4 évet töltött vezetőként, miután 2018-ban az RWA Magyarország Kft.-nél folytatta pályafutását először termény felvásárlási vezetőként, majd 1 év után az üzletág igazgatója lett.

Tanulmányok

  • Széchenyi István Egyetem, Műszaki Tudományi Kar, Győr – Logisztikai és szállítmányozási szakmérnök (2001-2003)
  • Bólyai János Katonai Műszaki Főiskola, Budapest – Általános logisztikai képzés, diploma (1995.)
  • Debreceni Agrártudományi Egyetem, Mezőgazdasági Víz-és Környezetgazdálkodási Kar, Szarvas – Növénytermesztő üzemmérnök (1989-1993)

Szakmai érdekképviseleti vagy egyéb szervezetben betöltött pozíció

  • Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetsége tagi képviselet (2010-)

 

Médiaszereplés

Kovács Márk
Vetőmag
ágazatigazgató

Kovács Márk

  • Vetőmag ágazatigazgató (2020 -)

Márk egyetemi tanulmányait követően a Dombegyház Sertéstenyésztő Kft.-nél (illetve jogutódainál) műszakvezető/ függetlenített csoportvezetőként kezdte karrierjét, majd 3 évvel később sertéstelep vezető lett. 2010-től a Dombegyházi Agrár Zrt.-nél sertéstelep vezetői valamint állattenyésztési ágazatvezetői pozíciót is betöltött. 2008-ban érkezett a Bonafarm Mezőgazdaságba: először a Dalmand Zrt. vörösegyházai sertéstelepének vezetőjeként kezdett tevékenykedni, majd a szilfási sertéstelep vezetője lett. 2014-ben a Bonafarm Mezőgazdaság másik mezőgazdasági tagvállalatánál a Bóly Zrt.-nél vetőmag termeltetési vezetővé lépett elő ágazatigazgatói tisztsége előtt.

Tanulmányok

  • Kaposvári Állattudományi Egyetem, Kaposvár – Okleveles Agrármérnök (állattenyésztési szakirány) (1998-2003)
  • Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Gödöllő – Vadgazdálkodási Szakmérnök (2006-2008)
  • Szent István Egyetem, Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Tessedik Campus, Szarvas – Vetőmag-gazdálkodási Szakmérnök (2016)

Szakmai érdekképviselet vagy egyéb szervezetben betöltött pozíció

  • Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács – Vetőmag-szaporító Termékpálya Kalászos és Nagymagvú Hüvelyes Szekció – Bizottsági tag (2018-)

Tekintse meg a Bóly Zrt. telephelyeit interaktív térképünkön!

Szűrés tagvállalatok szerint

Véméndi malom

Cím: 7726 Véménd, Alkotmány utca 2.

Újmajori sertéstelep

Cím: 7827 Beremend-Újmajor

Törökdombi sertéstelep

Cím: 7872 Törökdomb (Újistállópuszta), Beremendi 085/2

Törökdombi szárító

Cím: 7872 Törökdomb (Újistállópuszta), Beremendi 085/2

Székelyszabari baromfi (tojó) telep

Cím: 7734 Székelyszabar, 037/4 hrsz.

Sátorhelyi szarvasmarha telep

Cím: 7785 Sátorhely

Pécs-Reménypuszta

Cím: 7631 Pécs-Reménypuszta

Ormánypusztai sertéstelep

Cím: 7783 Majs-Ormánypuszta

Mohács kikötő

Cím: 7700 Mohács

Mohácsi baromfi (nevelő) telep

Cím: 7700 Mohács

Kisharsány szárító

Cím: 7775 Kisharsány

Kislippó

Cím: 7833 Kislippó, Károlymajor, Kislippói 18 hrsz.

Görcsöny szárító

Cím: 7833 Görcsöny, Kültelep 051/14 hrsz.

Csípőteleki tehenészeti telep

Cím: 7827 Beremend, 0117/1 hrsz.

Bóly

Cím: 7754 Bóly, Ady Endre utca 21.

Bóly-Sziebertpuszta

Cím: Bóly-Sziebertpuszta

Bóly-Békáspuszta

Cím: Bóly-Békáspuszta

Bóly-Állomáspuszta

Cím: Bóly-Állomáspuszta

Bár baromfi (nevelő) telep

Cím: Bár

Bár baromfi (keltető) telep

Cím: Bár

Bácsfapusztai baromfitelep

Cím: Bácsfa